Bedősök a Kreatív Fizika Látványszínház előadásán


Minden diák álma, hogy az iskolában fizika- vagy kémiaórán kísérletezés közben valami igazán izgalmasat, ijesztőt lásson: leginkább tüzet és robbanást … Jól tudták ezt a Szent-Györgyi Albert Agóra munkatársai, ugyanis látványos és színes kísérletsorozatot hoztak Szegedről az ásotthalmi művelődési ház színpadára. A Kreatív Fizika Látványszínház programján iskolánk, az Alföldi ASZC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium négy érettségizős osztálya vett részt.

A kísérletek során megértettük, milyen módon működik a neoncső, mi történik, ha a -196 Celsius-fokos folyékony nitrogénra forró vizet öntenek (elárulom: nagy vízgőzfelhő képződik), hogyan festik meg a lángokat különböző színűre a tűzijáték készítésekor. Láttunk színváltó folyadékokat és gázokat, és bizony látványos tüzeket és robbanásokat is, amelyektől egy pillanatra a lélegzetünk is elállt, hogy utána annál felszabadultabban nevethessünk az ijedtségünkön. Az előadók kérdéseire helyesen válaszolók folyékony nitrogénba mártott pillecukrot ehettek, amelyről kiderült, hogy hideg és kemény, egy kis mellékízzel.

A különlegesnek számító ismeretek mellett a mindennapokban hasznosítható tudásra is szert tettünk. Például látványosan demonstrálták, milyen nagy energiával rendelkezik a lézer. Az egyik előadó először egy gyufára világított lézerfénnyel, s a gyufa meggyulladt, majd pedig egy fekete színű lufira irányította a lézert, s az hangos durranással kipukkadt. A kísérlet azt mutatta meg, milyen veszélyeket rejthet, ha a lézerfényt felelőtlenül a szemre irányítjuk, komoly, talán visszafordíthatatlan károsodást okozva ezzel a szem retinájának.

A komoly kísérletezés közepette sokat nevettünk: nemcsak saját ijedtségünkön, hanem az előadó vicces kommentárjain is. A poénjait hallgatva néha az volt az érzésünk, mintha nem egy tudományos előadáson vennénk részt, hanem egy humoresten. A Kreatív Fizika Látványszínház bebizonyította, hogy a tudomány lehet szórakoztató és izgalmas is!

Köszönjük a Szent-Györgyi Albert Agórának és az Ásotthalmi Művelődési Háznak ezt a különleges programot!